Nyilatkozz okosan!

Nyilatkozz okosan

Médiafelkészítés

A szó elszáll, a nyoma ott marad.

A nyilatkozataink lehetőségeket nyitnak ki vagy elvesznek azokból.

Tőzsér Dániel adott magának egy sárga lapot

2015. október 29. - mediafelkeszites

“Válogatott: így reagált Tőzsér Dániel arra, hogy kimaradt

Nagy meglepetésre a bő keretből is kimaradt Tőzsér Dániel a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtező előtt. A középpályásnak rosszulesett a döntés.

 Egyszerűen nem tudok erre mit mondani… – mondta Tőzsér Dániel, az angol Championshipben szereplő QPR középpályása a Nemzeti Sportnak. – Váratlanul ért a döntés, hiszen a selejtezősorozatban végig játszottam, most, a pótselejtezőknél pedig még a bő keretben sem kapok helyet.”

„Rosszulesik, hogy a kapitány úr arra sem vette a fáradtságot, hogy felhívjon, közölje velem a döntését, ne mástól kelljen megtudnom a hírt. A fiúk tudják, hogy lélekben velük vagyok, távolról is szurkolok nekik.”

„Keresem a szavakat, de nem akarok tüzet csiholni. Legyen nyugalom az edzőtáborban, és vegyük sikerrel a pótselejtezőt. A szövetségi kapitánnyal pedig nem akarok beszélni.”

NEMZETISPORT.HU 2015.10.29 10:39

 

Nahát.

Kereste a szavakat és talált is olyanokat, amelyekkel sikerült tüzet csiholnia. 

Ha már nyilatkozatra adjuk a fejünket az akkor fog működni, ha uralni tudjuk az érzéseinket, saját magunkat. Akkor sikerülhet uralni a kommunikációnkat is.

Nagy igazság: a jó kommunikáció lehetőségeket teremt, a rossz kommunikáció pedig lehetőségeket vesz el.

Ezek után nehéz lesz ismét beszélni a kapitánnyal.

 tozser.jpg

De mit kellett volna nyilatkozni?

“Mindig nagy megtiszteltetés meghívást kapni a válogatottba. Felemelő érzés a nemzeti csapatban pályára lépni. Az én feladatom, hogy a legtöbbet hozzam ki magamból hétről hétre a klubomban. Tisztességgel teszem a dolgom, de ezután még ráteszek egy lapáttal, hogy ismét a keret tagja lehessek. Most a lelátón fogok szurkolni a csapattársaknak, hiszen fantasztikus lenne újra Európa bajnokságon szerepelni.”

Ha szövetségi kapitány lennék szivesen olvasnám ezt a nyilatkozatot. Szurkolóként is jobban esnének ezek a szavak.

Főleg úgy, hogy Bernd Storck a legutóbbi nyilatkozatában beszámolt róla: abban maradt a játékosokkal, hogy nem értesíti őket külön arról, ha nem válogatja be valamelyiküket.

Tőzsér Dánielnek ez így felettébb kellemetlen lehet.

Ha így bánunk saját magunkkal bizony ellenségekre sincs szükségünk.

Érdemes a következő nyilatkozat előtt százig számolnia vagy hideg zuhany alá állnia.

BREAKING NEWS:

NEMZETISPORT.HU 2015.10.30 08:42

Tőzsér Dániel aludt rá egyet...és tovább folytatja...:

"- Aludhatott egyet az önt érezhetően letaglózó döntésre. Múlóban a fájdalom?
– Egyáltalán nem, ugyanúgy nyomaszt – felelte szomorúsággal a hangjában Tőzsér Dániel, aki nem került be Bernd Storck norvégok elleni bő keretébe. – Azért korrektebb lett volna, ha legalább egy telefont megereszt a kapitány, mégiscsak egy teljes selejtezősorozatot végigcsináltam a válogatottal, de nem szeretnék üzengetni.
– Azért van tippje, miért nem sikerülhetett becsúsznia a harminchatos bő keretbe sem?
– Fogalmam sincs. Beszéltem néhány válogatottbeli csapattársammal, ők is furcsállják a döntést, de ez van, mindig a szövetségi kapitány dönt.
– Akkor legyünk konkrétabbak. Volt bármilyen összezördülés ön és Bernd Storck között a legutóbbi összetartáson?
– Az égvilágon semmi. Megbeszéltük, hogy a kislányom születése miatt hazautazom Angliába, de másnap már játszottam a Feröer elleni meccsen. Ennyi történt, semmilyen nézeteltérés nem támadt köztünk.
– Ha mégis megcsörgetné a kapitány, felvenné a telefont?
– Persze, bár nem csörget. Nem arról van szó, hogy látni sem akarom, hogy a válogatott számomra megszűnt létezni, de nem tudom, miről tudnánk érdemben beszélni. Azt persze méltányoltam volna, ha a döntéséről értesít, bár akkor is ugyanúgy fájna. Mert úgy vélem, ott lenne a helyem a norvégok ellen készülő csapatban. Hogy a keretben sem vesz számításba, az azért erős. Nem vagyok egy Maradona, nem arról van szó, hogy én vinném be a hátamon a csapatot az Európa-bajnokságra, de a rutinom, a koromból és a múltamból fakadó tapasztalatom, a személyiségem, azt hiszem, a pályán és azon kívül is fontos volt a csapatnak. Mindegy, most már kívülről drukkolok azért, hogy sikerrel vegyék a srácok a pótselejtezőt." A többi a Nemzeti Sport nyomtatott lapjában.

Hofi Géza jut róla eszembe: "Ha már észlelted, hogy benne vagy legalább ne mozogj, mert hullámzik"

(Gézabá itt a sz@rban lét kellemetlen állapotának viseléséhez adott iránymutatást)

Az utolsó mondat az egyetlen, aminek a jövőre vonatkozóan segíthet.

"...most már kívülről drukkolok azért, hogy sikerrel vegyék a srácok a pótselejtezőt."

A többi mondatot felesleges volt elmondani. Hiszen tudjuk a kommunikáció "hatástudomány". 

Sokszor fontosabb a hatás, mint a tartalom, de az biztos a hatás alá van rendelve a tartalom.

Mindezeket a válogatott játékos telefonon mondja el, amikor átgondolhatja mit mond, javíthat, nincs élő műsorban, kamera előtt.

Akkor mi lett volna...? 

Tőzsér Dániel fociját szeretjük, jó lenne a nyilatkozataival együtt is kedvelni.

BREAKING NEWS!

(DIGI Sport - Reggeli start) NEMZETISPORT.HU 2015.11.03 08:59

Tőzsér Dániel nem tud leállni: 

"A 30 esztendős futballista reagált az Újpest korábbi játékosa, az 1968-ban olimpiai aranyérmet szerző Nagy László szavaira, aki úgy véli, Tőzsér alibi teljesítményt nyújt a nemzeti csapatban.
„Mindig lesznek nagy tudású, okos emberek, akiknek semmi szerepük a magyar futballban, de elmondják a véleményüket. Nem foglalkozom a kritikákkal, tudom, hogy mikor játszom jól, és mikor nem” – szögezte le."

Van úgy, hogy a médiaszereplés nem szolgálja a személyes márkánk épülését.

Ebben az esetben is így van ez. 

A sajtó örül, hiszen feszültséget talált, tehát ügy is van. Ez neki jó. Tőzsér Dánielnek nem jó. 

De hát erre rá kellene jönnie. A márka érték. Ha az csökken, akkor a következő "értékesítésnél" kevesebbet fizetnek majd érte.

A saját márkánkra nekünk kell vigyázni, nem tovább süllyedni a témában.

Persze a siker és a jó foci mindere gyógyír, de hát azt tudjuk, ez nem mindig sikerül.

Ha már ismét elhívtak minket nyilatkozni lehetőségünk lett volna lezárni a témát és amin még lehet javítanunk.

Nagy László kritikájára így is reagálhatott volna:

"Fontos számomra a tapasztalt szakemberek véleménye, hiszen épülhetek belőle. Sajnálom, hogy Nagy László ilyennek látta a játékom. Sajnos van a fociban úgy, hogy nem sikerül a legjavát nyújtanunk a tudásunknak. Az alibizést magam sem szeretem, így sosem viselkednék úgy a pályán. Igyekszem minél többet kihozni a játékomból, ha újra meghívást kapok a keretbe. Szeretném a legjobb tudásommal segítenia  válogattottat. Alibizésről szó sem lehet."

Ébresztő Dániel, nem kellene mindenkivel összeveszni.

A bejegyzés trackback címe:

https://mediafelkeszites.blog.hu/api/trackback/id/tr218033712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.